szalagján két tápszer és egy kis csomag törlőkendő feküdt.
A gép pirosan villant fel: Elutasítva.
A lány arca egy pillanat alatt összeroppant. Nemcsak elsápadt, hanem mintha minden erő kifutott volna belőle. Annira remegett a keze, hogy az aprópénz a linóleumra hullott. Aztán megszólalt az a hang, amely később a házasságom végét is.
Julian nevettett.
Nem jókedvű nevetés volt. Inkább éles, vékony gúny, ami átvágott a baba sírásán. „Szánalmas” mormolta, de elég hangosan ahhoz, hogy a lány hallja. Végignézett a kifakult pulóverén, majd odavetette: „Ha az alapdolgokra sincs pénze, minek vállalt
