az övé volt, bennem valami végleg eltört. Csendesen, tisztán, visszafordíthatatlanul.
„Várjon” szóltam utána.
Julian rám nézett, a tekintete figyelmeztetett. „Ne tedd, Elena. Ne játssz nagylelkűt az én időmmel.”
Nem foglalkoztam vele. Benyúltam a táskámba, és elővettem egy borítékot. Az év végi bónuszom volt benne. Ezt a pénzt arra tettem félre, hogy megvegyem azt a drága kabátot, amiről Julian azt mondta, abban végre „vállalhatóan” néznék ki a céges gálán.
Elléptem mellette, odamentem a lányhoz, és a remegő kezébe nyomtam a borítékot.
„Megérdemli” súgtam neki halkan. „És jól csinálja. Ne hagyja, hogy
